DÉL-AFRIKA: KWAZULU NATAL

Zulu falvak házai		Orszarvú a Hluhluwe-Imfolozi nemzeti parkban

Angliában az idõ egyáltalán nem kedvezett a rendkívülien fényes McNaught (Meknót) üstökös megfigyeléséhez, és amikorra kiderült, már késõ volt. „Akkor is megfigyellek”, gondoltam magamban és a barátnõmmel együtt nekifogtunk egy afrikai út gyors megtervezéséhez, ill. egy dédelgetett álom megvalósításához. Dél-Afrikai Köztársaság lett belõle és február 15-én reggel már ott rohantunk a johannesburgi reptéren, hogy le ne késsük a helyi gépet Durbanbe, egy északkeleten fekvõ óceánparti városba. Innen már autóval mentünk fel 300 km-t a szubtropikus KwaZulu Natalba, a harcos zulu nemzet földjére. Afrikai szállásunk a Zulu Nyala rezervátumban volt egy domb tetején, ahová jó 30 perces poros földes út vezetett. Mire felértünk, az új Fordunk csillogó külsejét vöröses por takarta, amely naponta vastagodott és csak az utolsó napon került lemosásra.

Annak ellenére, hogy nyári esõs idõszakban érkeztünk meg, az esõnek sehol semmi nyoma nem volt, és rögtön az elsõ forró éjszakán olyan gyönyörû csillagos eget kaptam ajándékba, hogy szinte hihetetlen. Kicsit kijjebb álltam ki a szállás belterületérõl, mert az alacsony lámpák jól irányított fekvéssel vakítottak el. Dacolva a leopárdok, elefántok és más vadállatok jelenlétével, egy szál binoklival (Bresser 10x50) és fényképezõvel felszerelve, felnéztem az égre. Természetesen elõször a Magellán-felhõket kerestem, és gond nélkül meg is találtam õket (valahol a -28. szélességi és 31. hosszúsági körön voltam): a nagyobbik és fényesebbik magasabban, míg a kisebbik néhány fokkal alatta. Fényesek és nagyok voltak, fõleg a Nagy Magellán-felhõ kápráztatott el. Még a lámpák alatt is látható volt a néhány holdátmérõjû ködösség, amely a Tejúttól jobbra helyezkedett el. Elérve a kisebbiket és tovább haladva a horizont felé végre megpillantottam a McNaught üstököst is, amely még mindig (épphogy) szabadszemes volt, és a binokliban is látható V alakú csóvával rendelkezett. Közben azon gondolkodtam, hogy a madár- és más csiripelõ hangokat itt-ott megzavaró reccsenések, dobbanások milyen lopakodó állatok produkálhatják. Mivel vadállat-rezervátum közepén volt a szállásunk, így fegyveres kísérõ nélkül nem volt szabad elhagyni a szállás területét, hacsak nem akartunk valamely vadállat prédájává válni. Az estét túlélve másnap kora reggel egy „bush walk”-on vettünk részt. Ez egy jó egyórás sétát jelentett a szállás környékén szép kilátással a szomszédos rezervátum legelészõ zebráira és impaláira. Egy kékszemû fegyveres „nõ-ranger” jött velünk, akitõl érdekes sztorikat tudtunk meg, mint pl. azt, hogy ha netán nem jön víz a csapból, akkor gondoljunk arra, hogy valószínûleg egy elefánt megint feltörte a vízvezetéket, hogy így oltsa el szomját a több éve tartó szárazságban. Ja, és ha egy köpködõ kobrát pillantunk meg a szállás területén, akkor próbáljunk hangosakat dobbantani, talán akkor elkúszik. Mire visszatértünk reggel hétkor a szállásra, nyalák (afrikai szarvasfélék), egy warthog család (vaddisznófélék) és randalírozó szürke vervet majmok rohangáltak mindenhol. Hihetetlen és csodálatos volt a látvány.

Az égre visszatérve, a második és még fantasztikusabb éjszakám egy közeli vadállat rezervátumban volt, amely óriási méretû és minden afrikai állatfajta megtalálható benne (oroszlánok, hiénák, leopárdok, gepárdok, zsiráfok, zebrák stb.). Ide jöttünk éjjeli szafarira, ami egy 2-3 órás nyitott terepjáróval való zötykölõdést jelentett bozótokon és erdõkön át. Teljes sötétségben (újhold volt) és csak keresõlámpák fénye mellett. Izgalmas volt. És hogy ezt megtehessük, mivel a rezervátum kapuit este hétkor bezárják, bent kellett egy szállást keresnünk. Az Imfolozi rezervátumban, a Mpila táborban egy domb tetején a szálltunk meg, le- és kilátással a vadonra. Egy zebrapár legelészett a házunk mellett, messzebb meg impalák és nyalák. Örömömre, este 10-tõl reggel 8-ig az áramot kikapcsolták, ezért az esti szafarizás után, amelyet a keskeny holdsarló és a fényes Vénusz tett szebbé, kitûnõ alkalmam nyílott az ég szemügyre vételére. Csak a ház elé kellett kilépnem. Orion, Bika, Ikrek – néhány az ismerõsök közül. De mindegyik fejjel lefelé, pontosabban az Orion volt fejjel lefelé, a Bika pedig alatta balra, míg az Ikrek és a Rák alatta jobbra. És a Nagy Kutyával és a fényes Szíriusszal együtt csaknem a fejem felett lógtak a fekete égen, amely tíz után még feketébbé vált, hisz sehol a környéken nem volt villany. Az Orion alatt fekvõ Nyulat még ilyen tisztán sosem láttam. A Tejút olyan fényesen vonult végig az égen, hogy jóformán bevilágította az egyre zajosabbá váló környéket. Nyílthalmazok és ködösségek váltak láthatóvá, a Magellán-felhõk egyszerûen csodálatosak voltak. Folytattam a csillagképek megismerését is, Kentaur, Dél Keresztje, a Kaméleon halvány csillagai, a kis Légy, Hajógerinc, Hajóvitorla, és még néhány. Elkezdtem a fotózást is, amelyet hátborzongató zörrenések kísértek. Az este hirtelen nagyon zajos lett. Elõször csak távoli hiénaugatásra figyeltünk fel, majd dübörgõ paták robogtak el közvetlen elõttünk a sötétség leple alatt. A közeli szomszédok elemlámpája kiderítette, hogy zebrák serege rohant el jobbról balra, majd érdekes röffenések hallatszottak, újabb rohanás és izgatott neszezés, majd ismét hiénaugatás, de most már közvetlen mögöttünk a ház felõl. Erre a szõr is felállt a hátunkon és néhány másodperccel késõbb már mindenestül a házban voltunk. A hiénák meg tovább ugattak, most már egymással kommunikálva, majd jobbról újabb patás sereg dübörgött el az ablakunk elõtt, ahonnan hangos hiénaugatás hallatszott. Az ég meg egyre szebbé és vonzóbbá vált, így 20 perccel késõbb, amikor kint megpillantottunk egy egymásba kapaszkodó párt, felbátorodva újra elfoglaltam a megfigyelõ pozíciómat. Azonban kiderült, hogy a sétálók mit sem sejtettek a hiénák közelségérõl, és amikor szóltam nekik, meglepve visszafordultak. Még jó, hogy az oroszlánbõgés ebbõl az éjszakából kimaradt. A mozgalmas éjszakát egy nyugodt reggel váltotta fel, amelyet röviddel öt után a napkeltével együtt kezdtünk meg. A rezervátum újabb körbekocsikázása mellett döntöttünk, mivel ilyenkor a legmozgalmasabb a természet.

A magas fûbõl kirohanó hiénával való ütközést az utolsó pillanatban hárítottam el egy fékezéssel egybekötött üvöltéssel, amire a hiéna éles kanyar bevételével válaszolt, és a kocsinkat súrolva berohant a bozótosba. Vajon ez ugyanaz volt, mint a nemrégen elõttünk, majd mellettünk rohanó? Néhány percig izgatott csendben ültünk, majd újra elindultunk. Picivel késõbb egy nyugodtan sétáló páviánra lettünk figyelmesek, majd észrevettük a vérzõ pofáját is. Itt nemrég valami csetepaté lehetett. Az úton sétáló elefánt már meg sem lepett bennünket, és csak akkor kezdtem el lassan tolatni, amikor egyre közelebb került hozzánk és emelgetni kezdte az ormányát. Szerencsére nem volt verekedõs kedvében, mert befordult a bozótosba és komótosan csapást nyitott magának.

Az utolsó éjszakát újra a Zulu Nyala vadas szállásunkon töltöttük, az ég ismét derült és tiszta volt, így alkalmam nyílott egy utolsó déli égboltvizitre. Újra megnézegettem a már ismert csillagképeket, az üstököst és mindent, ami elérhetõ volt. Az Orion még mindig fejjel lefelé lógott...