Élet és tudomány

Amikor Konkoly Thege Miklós ógyallai magán-csillagvizsgálóját az államnak adományozta, 1899. május 20-án megszületett a Magyar Királyi Astrophysikai Obszervatórium. Mielõtt azonban ebben az elsõ állami csillagdában nagyobb fejlesztésekre nyílt volna lehetõsége, kitört az elsõ világháború. Ezúttal nem a hadmûveletek fenyegették a csillagvizsgálót, hanem az, hogy elszakad az országtól.

A magyar Kultuszminisztérium 1918 végén táviratban utasította az ógyallai intézet vezetõjét arra, hogy a kincstár tulajdonában levõ berendezéseket szereljék le, és szállítsák a maradék Magyarországra, még mielõtt az újonnan szervezõdõ csehszlovák közigazgatás lezárja a határt. A szállítmány 1919 vízkeresztjére már Budapesten volt. Bár a trianoni béke megkötése után a csehszlovák kormány jegyzékben követelte vissza az elszállított eszközöket, a magyar fél a békeszerzõdés azon pontjára hivatkozott, amely kivette a visszaszolgáltatási kötelezettség hatálya alól a magánszemélyektõl vásárolt eszközöket. Konkoly személye ily módon teremtõbõl megõrzõvé lett.

Trianon kompenzálására a magyar kormány átfogó programot dolgozott ki a kulturális infrastruktúra korszerû, európai szintû fejlesztésére. Ebbe a programba illesztették bele a csillagvizsgáló intézet újraindítását is. A kormány-elõterjesztést 1921-ben dr. Vass József kultuszminiszter nyújtotta be, de a megvalósítás oroszlánrésze már az 1922-ben hivatalba lépõ gróf Klebelsberg Kunóra maradt.

A kormányzati döntés szerint az intézetet Budapesten a Svábhegyen kívánták felépíteni. Erre a célra a fõvárosi önkormányzat 1921-ben egy 8 holdas területet bocsátott rendelkezésre, elõször ötven évre, azután korlátlan idõtartamra, kikötve, hogy a területet a jövõben is csak a csillagda céljaira szabad felhasználni. Az építkezést 1921-ben kezdték meg. Az elsõ észlelések igen mostoha körülmények között folytak, az intézet területére nem vezetett rendes közút, így télen, nagy hóban csak nehezen lehetett megközelíteni.

A csillagda felépítésének társadalmi támogatására 1923-ban létrejött a Stella csillagászati egyesület, amelynek elnöke maga a kultuszminiszter, Klebelsberg Kunó lett. Szintén õ hozta létre ugyanebben az évben a Gyûjteményegyetemet, amelynek a Szépmûvészeti Múzeum, a Nemzeti Múzeum, az Iparmûvészeti Múzeum, valamint az Országos Levéltár mellett a Csillagvizsgáló Intézet is tagja lett. Az új csillagvizsgáló élére 1923-ban Tass Antalt nevezték ki.
A fõépület 1926 végére lett készen. Tervezésekor (Sváb Gyula munkája) több évtizedes távlatokban gondolkodtak, úgy méretezték, hogy kényelmes legyen majd a jövõben a várhatóan nagyobb számú kutatónak is.

1928 májusában állították fel az ógyallai 6”-es refraktort. A Heyde cégtõl még az elsõ világháború elõtt rendelt 60 centiméteres tükrös teleszkóp szerelését 1928 május–júniusában végezték el, és ezzel befejezõdött az intézet újjáalakulása. A 60 centiméteres távcsõ felállításával az obszervatórium újra a jelentõs európai intézetek közé került. (Abban az idõben – 1917-ig – a legnagyobb átmérõje az Egyesült Államok Mount Wilson Obszervatóriumában levõ 1,5 méteres, majd a 2,6 méteres tükrû teleszkópnak volt.)

A tudományos programok lényegében megegyeztek a már Ógyallán elkezdettekkel, minthogy az eszközök egy része is ugyanaz volt. A fõ profil tehát változatlanul az asztrofotometria maradt, azon belül a változócsillagok fotometriája. (A Nap rendszeres észlelése viszont kikerült a programok közül, hasonlóképpen a meteorok megfigyelése is.)
Az obszervatórium új, 60 centiméteres távcsöve alkalmasnak bizonyult a Naprendszer kis égitestjeinek a vizsgálatára is. A távcsõ elsõ tíz évében harmincöt új kisbolygót fedeztek fel, s többnek meghatározták a pályáját.

Az intézetnek hagyományosan jó kapcsolatai voltak a német csillagászattal. Franciaország és az angolszász hatalmak létrehozták a Nemzetközi Csillagászati Uniót (IAU), amelybõl a háborúban a vesztes oldalon harcoló Magyarország kutatóit a németekkel együtt kirekesztették. Az IAU-hoz fûzõdõ viszonyunk csak jóval késõbb, a második világháború után rendezõdött. A húszas években tettünk ugyan kísérleteket amerikai kapcsolatok kialakítására (ilyen volt például Lassovsky Károly késõbbi igazgató hosszabb tanulmányútja Amerikában), de a harmincas évek gazdasági és politikai fejlõdése Magyarországot egyre szorosabban Németországhoz fûzte, és ez a tudományos kapcsolatokra is mind jobban rányomta a bélyegét. A fiatal kutatók rendre német intézetekbe mentek tanulmányútra. A szakma, persze, megkísérelte feloldani ezt a megosztottságot. Amikor 1930. augusztus 8-ától 12-éig a német szervezetû Astronomische Gesellschaft Budapesten tartotta 29. kongresszusát, erre számos angolszász vendéget is meghívtak. A díszvendégek között volt Sir Arthur Eddington, aki az elméleti asztrofizika koronázatlan királyának számított.

2. A svábhegyi csillagvizsgáló készülõ reflektora.
A fõtükör átmérõje 60 centiméter,
fókusztávolsága 360 centiméter

A gazdasági válság, majd Klebelsberg 1932-ben bekövetkezõ halála miatt nehéz idõk következtek: átszervezések, nyugdíjazások, leépítések.
A harmincas évtized végére azonban az intézet helyzete stabilizálódott. 1940-ben a Zeiss mûvektõl egy regisztráló mikrofotométert rendeltek, új fotolabort építettek. Az ógyallai 10”-es refraktorra pedig egy 25 centiméteres tükrös távcsövet szereltek, és átadták a visszacsatolt erdélyi területen létesítendõ kolozsvári egyetemi csillagvizsgálónak. Az intézet ismeretterjesztéssel is foglalkozott. Bemutatókat tartottak, s a rekordot az 1941. esztendõben érték el, amikor a csillagvizsgálót 4316 (!) látogató kereste fel. Két év múlva az addigi igazgatót, Lassovsky Károlyt kinevezték az egyetemi kozmográfiai intézetének vezetõjévé, és a sváb-hegyi intézet igazgatói helyére 1943. december 31-ével Detre László került.
A háború 1943-tól egyre jobban éreztette a hatását, a tudományos kiadványok elmaradoztak. A budai hegyvidék szívében álló épületcsoport stratégiai jelentõséget kapott. Az intézet megpróbált mentességet szerezni a beszállásolások alól, de ez nem mindig vezetett eredményre. A légitámadások miatt a 60 centiméteres tükröt kiszerelték ugyan, az asztrográfon azonban 1944. december 5-éig folyt az észlelõmunka. 1944. december 25-én az intézet területére bevonultak a szovjet csapatok. A szovjet parancsnoksággal sikerült egyezségre jutni, hogy a könyvtárra, a fotolaborra, a múzeumra és családonként egy-egy szobára beszállásolási mentességet kapjanak. Nem kerülhették el azonban a beszállásolást az irodákban és a kupolákban.

3. 1928 áprilisában beemelik a 12 tonnás
össztömegû tükrös távcsõ alkatrészeit.
A szerelés két hónapig tartott

Igen nagy szerencse volt, hogy a könyvtár a zûrzavaros idõszakot károsodás nélkül vészelte át, és a Rockefeller Alapítványnak köszönhetõen a háború alatt kimaradt kiadványokat is sikerült pótolni.
1946-ban döntés született a napfizikai osztály felállításáról, vezetõje Dezsõ Lóránt lett. 1950 márciusától fotografikusan észlelték a teljes napkorongot, valamint a foltokkal és fáklyákkal borított részeket. Ha a szükség úgy kívánta, telefonon tájékoztatták az Országos Meteorológiai Intézetet a naptevékenység alakulásáról.

Az intézet 1951. február 1-jétõl a Magyar Tudományos Akadémia Csillagvizsgáló Intézete néven mûködött. Hogy az ismeretterjesztõ szolgáltatás ne zavarja a kutatómunkát, még 1947-ben létrehozták az Uránia Csillagvizsgálót. Vezetõjévé Kulin Györgyöt nevezték ki, s távozásával megszûnt a sváb-hegyi intézetben a kisbolygókutatás. A Konkoly-féle 20 centiméteres Heyde refraktor ekkor került a gellért-hegyi bemutató csillagvizsgálóba.
A negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején az MTA Csillavizsgáló Intézetének fõ kutatási profilja a változócsillagok fotometriai vizsgálata lett. Azon belül is a fõ hangsúly a fénygörbeváltozásokat mutató rövid periódusú pulzációs változókra került. Addigra már több változóról másfél évtizedes észlelési anyag gyûlt össze.

4. Az üzembe helyezett nagy reflektor a kupolában.
Az észlelõ csillagászt a magasba emelõ
mozgópadló a képen leeresztett állapotban van

Az intézet nemzetközi kapcsolatai is alaposan átrajzolódtak. Új korszak nyitánya volt, hogy 1947-ben Detre Lászlót – elsõnek a magyar csillagászok közül – felvették a Nemzetközi Csillagászati Unióba (IAU). Az 1948-as hatalomváltás után azonban a nemzetközi kapcsolatok fokozatosan keleti irányba fordultak. Rendszeressé váltak a Szovjetunióba tett tanulmányutak. A szocialista országok kutatói között is megteremtõdött a személyes kapcsolatok lehetõsége.
Az ötvenes évek második felétõl a hidegháború enyhülni kezdett. Az intézet életében ennek az volt az egyik látható jele, hogy Detre László részt vett az IAU 1955-ben Dublinban rendezett közgyûlésén. A hazánkban folyó változócsillag-kutatások nagy nemzetközi elismerését jelentette az 1956. augusztus 23-ától 28-áig Budapesten tartott IAU-konferencia, amelynek fõ témája az RR Lyrae és d Cephei csillagok fénygörbeváltozása volt.
Az 1956-os forradalom az intézet életében súlyos megrázkódtatást hozott. A forradalmat követõ menekülési hullámmal az intézet három ígéretes képességû kutatója távozott. Helyükre hamarosan pályakezdõ fiatalok léptek ugyan, de a keletkezett szakmai ûr hosszú ideig éreztette hatását.

Detre László akadémikus és V. A. Ambarcumjan,
az Örmény Tudományos Akadémia elnöke

Fontos nemzetközi elismerése volt az intézet változócsillag-kutatásainak, amikor az IAU 1961. évi berkeleyi konferenciáján megbízást kaptunk az Information Bulletin on Variable Stars (IBVS) kiadvány szerkesztésére.
Az intézet munkája ekkorra nemcsak szakmai sikerekben ért el minden korábbit meghaladó csúcsokat, ha-nem "szélességében" is növekedett. Ugyanakkor a kétmilliós világváros egyre jobban bekebelezte a század elején még szinte érintetlen hegyvidéket, és fényszennyezése mind lehetetlenebbé tette az észlelési munkát. Már régóta világosan látszott, hogy új mûszerekre van szükség más, alkalmasabb helyen.

Dr. Balázs Lajos
(az MTA Csillagászati Kutatóintézetének igazgatója)

Gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszternek 1923. november 3-án a “Stella” csillagászati egyesület elõkészítõ bizottsága közgyûléséhez intézett szózatából:“... A kultúra katasztrófája nem úgy következik be, mint midõn a bolthajtás nagy robajjal egyszerre beszakad; hasonló az a természet õszi elhalásához, midõn levél levél után lassankint hullik el. A magyar mûvelõdés fájának ez a levélhullása, sajnos, folyik. Ógyallán volt földmágnességi állomásunk, ez volt a nemzetközi szervezetben délkeleten az utolsó láncszem. Az állomást elvesztettük, a földmágnességi megfigyelések és mérések megszûntek hazánkban, a nemzetközi szervezetbõl ezen a téren már kiestünk. Íme, lehullott egy levél. És ha Tass Antal igazgató nem menti meg komoly személyes kockázat árán az ógyallai csillagvizsgáló felszerelését, akkor így állnánk a magyar asztronómiával is. Mert a magyar csillagászat felett rossz csillagok jártak. 1852-ben az osztrák önkényuralom lebontotta a gellért-hegyi csillagvizsgálót, hogy helyére a fõváros fékentartása céljából a citadellát építtesse. Ekkor a magyar csillagászat folytonossága két évtized tartamára megszakadt. Az 1918-i összeomláskor elvesztettük az ógyallai magyar csillagdát is, de a hagyományos magyar balsors nem ejtett kétségbe bennünket, hanem a Svábhegyen hozzáláttunk a harmadik magyar csillagda építéséhez. Nem akarjuk, hogy a természettudományok e másik ágában is töröljenek bennünket a számottevõ nemzetek sorából; nem akarjuk, hogy ezen a téren is kikapcsolódjunk a nemzetközi tudományos munkából. Hiszen nemzeti büszkeségünk, hogy például a csillagok szíképtípusának megállapítására a potsdami és az amerikai Harward-csillagda a mi ógyallai csillagvizsgálónkkal társult..."

Cepheida és RR Lyrae csillagok

A huszas években a fizikához hasonlóan az asztrofizika is rohamléptekben fejlõdött. Megszületett az extragalaktikus asztrofizika, a kvantummechanika megadta a színképvonalak értelmezésének elméleti alapját, és az általános relativitás elméletére épülve létrejött a relativisztikus kozmológia. Eddingtonnak, az elméleti asztrofizika talán legnagyobb alakjának a munkássága nyomán létrejött a pulzáló változócsillagok elsõ átfogó elmélete. Ehhez kapcsolódott rövid periódusú pulzáló változók, a Cepheida és az RR Lyrae csillagok (A és B ábra) fényváltozásának a vizsgálata a 30-as években. Ez a kutatás a sváb-hegyi intézet programjának egyik legfontosabb területe lett. Arra keresték a választ, hogy az egyes csillagok fénygörbéi változnak-e az idõ folyamán, és ha igen, akkor mi módon. A pulzáló változók mellett az intézet újraindulása óta rendszeresen észleltek fedési kettõs csillagokat (C ábra) is pályaelemeik meghatározására. Az új, 60 centiméteres teleszkóp lehetõséget nyújtott gömbhalmazok fotografikus észlelésére is: egy lemezen egyszerre több, a halmazhoz tartozó változó fényességadatait rögzíthették.

A) A Cepheida típusú pulzációs változók jellegzetes fénygörbéje: a periódusidõ (egy pulzáció idõtartama) egy és hetven nap között van, a többségé (körülbelül 35 százaléké) három–hat nap.

B) Az RR Lyrae változócsillagok két alcsoportjának (RRa és RRc) fénygörbéi: A pulzációs idõ egy napnál általában rövidebb, kétharmaduké 0,4–0,6 nap között van.

C) Fedési változók fénygörbéje: a fényességcsökkenéseket az okozza, hogy a közös tömegpont körül keringõ két csillag, ha pályasíkjukban észleljük õket, idõnként (a bemutatott Algol-típus esetében két–öt naponként) elfedik egymást

Fotoelektron-sokszorozó a 60 centiméteresen

A második világháborút követõen a csillagászati észlelõtechnika forradalmian átalakult. Az optikai fotometriában rohamosan terjedni kezdett a fotólemeznél jóval érzékenyebb és több tekintetben is elõnyösebb tulajdonságú fotoelektron-sokszorozó.
A fotoelektromos technika bevezetésére az intézetben már közvetlenül a háború után megkezdõdtek az elsõ kísérletek az Egyesült Izzótól kapott fotoelektron-sokszorozó segítségével. Csillagászati célra 1948-ban Harlow Shapleytõl kapott egy fotoelektron-sokszorozót ajándékba a csillagda, és az abból készített fotométerrel 1950-ben rendszeres észleléseket kezdtek a 60 centiméteres teleszkóppal. 1954-ben egy újabbat szereztek be, amelynek segítségével a 13. fényrendig tudtak nagy pontosságú fotometriai méréseket végezni. 1956-ban két további fotoelektron-sokszorozó érkezett, valamint Detre László leideni látogatásakor egy újabb erõsítõt kapott ajándékba, és így lehetõvé vált, hogy a 25 centiméteres tükrös távcsõvel újabb fotoelektromos megfigyelõhelyet létesítsenek. A megfigyeléseket már betanított kutatási segéderõk is végezhették, és a fényelektromos fotometria az intézet rutinszerû tevékenységévé vált.

Kislexikon

Asztrográf: az égitestek fényképezésére szolgáló lencsés távcsõ.

Fotoelektron-sokszorozó (fotomultiplier): a fényelektromos hatást hasznosító, igen kis fényintenzitások mérésére, még egyes fotonoknak a számlálására is alkalmas fényérzékelõ eszköz. Fotokatódból és több fokozatú elektronsokszorozó rendszerbõl áll.